Badacsonyban minden a romantikáról szól. Azt szokták mondani, az itteni bor maga a folyékony szerelem, egy mágikus kő segítségével pedig örök életre szólóvá tehetjük a kapcsolatunkat. Esküvőkre készülőknek, házasodni vágyóknak, társat keresőknek egy egy napos kirándulás a balatoni hegyek legnagyobbikán szinte kihagyhatatlan.

A Badacsonynak számtalan legendája van, de talán a legromantikusabb a Rózsa kő története. A hagyomány szerint a kőre, ha leülnek háttal a Balatonnak a szerelmes párok és egyre gondolnak (vagyis arra, hogy egy szép napon egybe kelnek), akkor ez be is fog következni. Sokan járnak vissza évek múltán is a párjukkal és a szerelem gyümölcsével a karjukban, bizonyítva a Rózsakő varázserejét. Szóval, figyelem, veszélyes hely ez, jól fontoljuk meg, ki mellé ülünk le rajta!

Bár a jövő évi lagzihoz az utasítás szerint a Balatonnak háttal kell helyet foglalni, azért érdemes megfordulni és rácsodálkozni a csodás panorámára is. Ha pedig már itt vagyunk, Rózsakőtől elindulva érdemes kéz a kézben megjárni a hegyet is. Út közben kifújhatjuk magunkat a Páholy kilátónál. Ez egy természetes kilátópont, ahonnan a Tihanyi-félszigetet, a Fülöp-hegyet és az Örsi-hegyet egyaránt látni lehet.

Ha tovább haladunk az úton eljutunk a csúcsra a szerelmünkkel. A lépcsőzés jutalmául pedig élvezhetjük a látványt a 438 méteren álló, 19 m magas Kisfaludy-kilátóból, ahonnan szinte az egész Balatont és a Balaton-felvidéket is beláthatjuk. Ezt a túrát éjszakai is meg lehet tenni a Bakony-Balaton Geopark Holdfény túráján. Ha tiszta az idő, akkor gyönyörű ezüsthíd vezet keresztül a tavon, és látjuk az északi földgömb egész csillagos egét is.

A Badacsonynak három jellegzetes bora van: a szürkebarát, az olaszrizling és a kéknyelű. Ez utóbbi a három közül a legfurfangosabb. Magas káliumtartalma van - ez az elem pedig nagyon sokat segít a szív és az izmok egészségének megőrzésében, ráadásul az íze is kellemes, telt, karakteres – így a „folyékony szerelemnek” is szokták nevezni. A kéknyelű nevet a bor a szőlőfajtáról kapta, a szőlő levelének a szára kékes színű.

Ha közelebbről is megismerkednénk a borokkal, akkor elég csak bekopognunk a hegy bármelyik présházába és máris felejthetetlen ízekkel és élményekkel leszünk gazdagabbak. Ha viszont még ennél is többre vágyunk, a hegy lábánál található borműhelyben akár a saját cuvée-t is készíthetünk. A műhelyben rövid oktatás után egy rettentő merész érdekházasság anyakönyvezetői lehetünk: a három badacsonyi bor egyesülhet ízlésünk szerint egy közös palackban. Az elkészült nedűnek nevet adhatunk, és saját címkével láthatjuk el.

Ha borról és kreativitásról van szó, Badacsonynak nem kell a szomszédba mennie. Nekünk viszont érdemes! Egy kényelmes módszer erre a badacsonyi postától induló Hegy Taxi. Ha ezt választjuk, egy kényelmes, hat személyes, nyitott dzsip visz fel minket a hegyre, vagy ha kedvünk van, akár egy szép körutazásra is.

Ha még kalandosabb utazásra, esetleg közösségi élményre is vágyunk, akkor a rigójáró busz a megoldás. Ez egy szuper, színes minibusz, amivel akár komolyabb túrákat is tehetünk a környéken, sőt, még a közeli Szigligeten is.

Badacsonyba tehát a legjobb szerelmesen érkezni, de szinte lehetetlen innen szerelem nélkül távozni. A jó bor, a szép táj, és a vendégszeretet gondoskodik majd a romantikus hangulatról.