Mindenkiben él az a nosztalgikus gondolat, ahogyan töri órákon felfestették a 19. század polgári pompáját. A csinos kis ruhák, kalapok, monoklik, eltartott kisujjak stb. A szentimentálisan romantikus alkatoknak ideális hely Balatonfüred. De gondoltátok volna, hogy ha a múltban is léteztek volna bulvárlapok, akkor Jókai Mórról is tudtak volna mit írni?

Balatonfüred neve egybenőtt már Jókai Móréval. A fürediek már hosszú évek óta lelkiismeretesen ápolják a Jókai-kultuszt a városban, az évente megrendezett bableves főzőversennyel egybekötött kulturális programokkal, kiadványokkal, konferenciákkal. Jókai régi nyári villája, aminek annak idején a küszöbét a Balaton hullámai mosták jól ismert arról, hogy e falak között született meg a kötelező olvasmányok listából jól ismert Az aranyember című regénye. Külön érdekesség, hogy ezt a szövevényes és hosszú regényt három hét alatt írta meg, amikor takaros kis felesége bezárta a dolgozó szobájába, hogy alkosson. Mivel ez egy szép nyári napon volt, így nem volt alkalma tanulmányozni azt a különös téli jelenséget, amelyet részletesen leír: a rianást. Úgy tudjuk, hogy Jókai soha nem látta télen a Balatont, sose látta befagyva, így csak saját képzelőerejére hivatkozva írta le a jelenséget. Nos, ezek azok az érdekes információk, amelyek érettségin mentő kérdésekben a kettesért még nagyon jól fognak jönni. Ezt mind megtudhatjuk a Jókai Emlékházban a falakon olvasva, illetve tárlatvezetéseken. Iskolai osztálykirándulók folyamatosan adják át egymásnak a kilincset, hogy ők is közelebb érezzék a tankönyvben látott szakállas alakot.

Na de hol marad az intrika? Ezt inkább 18 felettieknek javasolnám. Részt vettem egy Hosszúlépés sétán Andival, aki olyan történeteket mesélt nekem, amiket a tanórákon biztos nem mondanának el. Például Jókai Mórról. Első felesége, Laborfalvi Róza nem mondható annak a tipikus mesebeli királylánynak. Akkoriban a színésznőket nagyon csapodárnak találták, ráadásul 10 évvel idősebb is volt Jókainál. Arról nem is beszélve, hogy volt egy törvényen kívül született lánya is, Rózácska, akit Jókai örökbe fogadott. Illetve Rózácska szintén Róza nevű kislányát is gondozásába vette, hiszen három a magyar igazság, jobb három Róza a háznál. Róza asszony halála után Jókai már 70 felett azon gondolkozhatott, hogy ő sem lesz már fiatalabb, de a fiatalabb asszony majd azzá teszi. Ezt ugyan egy kissé túlzásba is vitte talán, ugyanis egy nála majdnem 60 évvel fiatalabb nőt vett el feleségül.

De nemcsak Jókairól hall érdekes dolgokat az ember a sétán, hanem magáról a reformkori fürdőéletről is. Hamiskártyások, hazudozók, házasságszédelgők, csalfa lánykák fordultak meg Füreden, akiknél a legális és az illegális szórakozási lehetőségek gyakran egybemosódtak. Régen, amikor elindult a fürdőzős turizmus a Balatonfüreden az egyáltalán nem azt jelentette, hogy az emberek a Balatonban szeretnek fürdeni. A mai Szívkórház területén zajlott a nagy fürdőélet, ahol néha a női fürdő részleg életébe némi kalandot csempészett egy-két női ruhába belopódzó tini úrfi. Mint utólag megtudtam ezt azért a hölgyek annyira mégse bánták, mert ugyan pihenni jöttek ide ők is, távol a szomszédjuktól, azért, hogy csalfa természetük ne lásson napvilágot. Ez természetesen nemcsak a nőkre volt igaz, ugyanis egy időben annyira elburjánzott a fürdővárosban a prostitúció, hogy a Posta épületét az örömlányok szállóként használták.

Egyrészt a kéjhölgy bizniszt, másfelől az exkluzív és „all inclusive” nyaralásélmény Bizay Mihálynak köszönhette a nagyérdemű közönség. Bizayt Bécsben és Rómában is körözte a rendőrség, de mondjuk Balatonfüreden pont nem, így itt építette ki szórakozó negyedét. Azt beszélték akkoriban, hogy ha megtudták az emberek, hogy Bizay a városban van, akkor hirtelen megtelt Füred vendégekkel. Ez a fajta kikapcsolódás a reformkorban elég kellemetlen helyzeteket szült, ugyanis az akkori fürdő az egyház tulajdonában állt és a tihanyi bencés szerzetesek igazgatták, akiknek valószínűleg nem volt ínyükre a féktelen pajzánkodás.

Balatonfüreden megelevenednek a régi történelmi alakok a méltó patetikus formában is, de nem szabad elfelejtenünk azt a tényt sem, hogy az ember a Balatonra kikapcsolódni járt le régen is és most is. Ugyan mindenki nem lehet tananyag az iskolákban, aki fürdőgatyában üldögél a parton, de talán ezek a történetek kedvet csinálnak ahhoz, hogy ne az osztálykirándulás kötelező elemeként tekintsünk egy-egy múzeumra útjaink során.